Az életem.

Olyat érzek amiről azt hittem sose.
Nem akarok többé találkozni veled, hallani rólad. Ami nehezen lesz kivitelezhető.
Úgy érzem megcsaltál. (Ehhez csak hozzá segít hogy előző hétvégén és most sem aludtál otthon..és jól tudjuk kinél voltál.) Hányingerem van ettől. Összeszűkül a gyomrom és okádnék. Megvetlek és utállak amiért ezt elérted nálam, hogy így érezzek.
Soha senkiben nem csalódtam ekkorát és nem gondoltam hogy valaha ekkora pofont kapok. És pont tőled...
Nem akarok rólad sem Adriennről tudni. Soha többé.

És még én akartalak visszaszerezni...
 

https://www.youtube.com/watch?v=NOY6IeQS6KA

Miért van az, hogy június 5-én még annyit írsz sms-ben hogy "Szeretlek!", 6-án meg szakítunk és azt mondod hogy már nem vársz tőlem semmit.

Még mindig össze vagyok zavarodva. Hiányzol, jó lenne látni, beszélni veled.
Közben haragszom rád ezer dolog miatt. És az a legrosszabb, hogy most már végképp soha nem fogok tudni bízni benned. Abban, hogy nem hagysz el.
 

Vasárnap este átjöttél és nálam aludtál. Annyira meglepődtem mikor mondtad hogy átjössz, ráadásul aludni. Nagyon nagyon örültem. Aztán megint felidegesítetted magad egyből, mert megint félreértettük egymást, én azt hittem előbb jössz.

Nehéz ez. Azt szeretnéd hogy önállósuljunk. Hogy visszataláljunk magunkhoz és az egymás iránt érzett düh, harag csillapodjon.
Nem tudom ez utóbbi lehetséges-e. De reménykedem még benne.
Miközben annyira bánt ha Adrienékkel vagy el, próbálok jó lenni, küzdeni. És ha előtör bennem a düh és akár csak elfordulok, te egyből haragszol rám. Pedig nem megy elfogadnom. Nem tudom fogom-e valaha. De igyekszem türtőzetni magam.

Tanultam egy értékes mondatot: "A szeretet nem elfogadás, hanem megosztás." Igyekszem ezt szem előtt tartani.
 

Tegnap az egész napot végig bőgtem. És több jött ki belőlem mint amit megettem és megittam.
Ma ugyan úgy bőgve ébredtem.

Nem bírlak elengedni. Nem kérhetsz ilyet. Mint anno mondtad, olyan már mintha nem két ember lennénk, hanem egy. Van egy részem benned és egy részed bennem. Nem tudom kitépni. Bár ez most pont olyan mintha ki akarnák.
Te a családom vagy. Olyan mintha meghalt volna valaki. Nem tudom ezt feldolgozni. Muszáj veled lennem.
És közben haragszom hogy miért vagy ilyen erős. Nem mondod el mit érzel, nincsenek gyenge pillanataid. Nem akarsz változtatni, nem akarsz velem lenni. Ahhoz van erőd hogy ezeket mind ne tedd meg, de a változáshoz nincs. Miért??? Mindig mindent feladsz. Mindig elhagysz. Nem tartasz ki mellettem. Már nem tudom szeretsz-e tényleg. Vagy csak én.

Tudom hogy nevetséges vagyok. És lehet már dühít hogy ilyen gyenge vagyok és basztatlak. De nem bírom.
Annyi mindennel tisztába kerültem ez alatt a hét alatt. De már előtte is.

https://www.youtube.com/watch?v=D6eUdMYzL3k

Úgy várok egy szóra.

Semmi más nem fontos az életemben. Csak TE.
 

Tegnap idősebb kolléganők arról beszélgettek előttem hogy már elértek abba a korba, hogy ha valami nem jön össze elsőre, ha valami nem simán sikerül, akkor az már nem is kell neki.
Szeretnék én is már ilyen "bölcs" lenni. De én még görcsösen ragaszkodom. Nekem az kell! Nekem Te kellesz!
Nem tudom csak úgy vállat vonva, szemöldököm megemelve azt mondani, hogy jól van, nem sikerült, ennyi, elfogadom. Nem megy.

Megint nem bírok mit kezdeni magammal. Itthon vagyok tök egyedül. És várom hogy jelentkezz mikor találkozzunk. Persze sejtem hogy úgysem fogsz. Ma biztos nem.
Vajon hol lehetsz, mit csinálsz? Eszedbe jutok?
Hiányzik Manó is.
 

Nem akarlak elveszteni. Szeretlek. Szeretnék mindent megosztani veled.
Álmodom. Azt álmodom hogy becsengetsz. Azt mondod akarsz. Csak engem és örökké.

Tegnap beszélgettünk, és azt mondtad nem gondolkozol rólunk.
Hát ez nagy pofon. Ez azt jelenti hogy nem vagyok fontos, hogy nem is érdekel az egész. És ezt nem tudom felfogni. Hogy hogy lehet ez...
Számomra érthetetlenül nevetséges.
Hát megint így küldesz el tényleg? Nem teszel semmit.
Én azt hittem gondolkozol, hogy próbálod magadban helyre tenni a dolgokat. Én meg itt szenvedek? Akkor minek? Ha ennyire nem számítok...Jesszusom hogy tudsz ennyire szívtelen és közömbös lenni? Mindig hiszek rólad valamit, aztán kiderül hogy csak én nézem ki belőled. Valójában annál te sokkal lustább és önmegadóbb vagy.
Állandóan rossz a kedved, nem tudsz semminek örülni, nem tudsz semmit értékelni. Próbállak tanítani, vidítani, de sikertelenül. Nem akarom hogy ilyenné válj...ez nem élet. Boldogtalan leszel egész életedben. Lásd meg a jót a jelenben! Ne a jövőre várj. Nincs értelme.
Ápold és becsüld, higgy benne. Magadban. Az életben. A természetben. Az emberekben. Bennem.

Komolyan úgy érzem hogy nem számítok. Nem szeretsz.
 

Hogy bírtad ki sírás nélkül? Hogy hagytál ott a Nyugatinál?
 
Nem bírom ki hogy ne írjak! Reggel úgy kelek hogy bőgök, este úgy fekszem. Hiányzol. Nem tudok semminek sem örülni. Reggel eljövök dolgozni, aztán haza megyek, gépezek, TV és minél előbb lefekszem hogy gondolni se gondoljak.
Mindeközben meg várom hátha jelentkezel. Mint régen.
Az a legszörnyűbb hogy megígértem nem jelentkezem. Nálam ez a legnehezebb. Bármi más könnyebb lenne.
 
A levél amit adtam neked. Minden beteljesült. De nem ezért adtam. Nem azért, hogy a könnyebbik végét fogd meg. Hanem hogy oldjuk meg!

Annyira gyenge vagyok megint. Nem bírom ki hogy ne írjak neked! Annyira szeretnék.
Kérlek jelentkezz!

Meg kellett adni a lehetséges szabadságaimat. Annyira szar! Én veled akarok nyaralni! És nem mondtam le a nyaralást!

Szeretlek cseszd meg! Mért jó ez így neked? Így honnan látod hogy velem akarod-e leélni az életedet?
Megpusztulok. Állandóan szétvernék mindent és bőgnék.

Ákos megy a rádióban. Ezer éve keresem az utam…
https://www.youtube.com/watch?v=90ErSsR6-kw

Te vagy az ŐrAngyalom. Csak te vigyázol rám.

https://www.youtube.com/watch?v=vvjWPNIb-gI

https://www.youtube.com/watch?v=RaHgxfZZEm4&NR=1

https://www.youtube.com/watch?v=YMN0yRN63_4&feature=related

Furcsa. Eltanakodtam hogy mennyire csak a rossz volt bennünk. Pedig így most visszagondolva annyi szép emlék jut eszembe. Hogy mennyire jó volt az albérletbe együtt lakni. Együtt haza menni. Együtt főzni, vásárolni IKEAba, aludni, és amit a legjobban szeretek veled, ami annyira intim és gyönyörű: az együtt fürdés.
A busz-utak, a "nyaralás", a Puskás, a szív amit nekem csináltál, amikor lementem hozzád Valentín-napkor. Amikor kinnt játszottunk az állatokkal. Amikor egymást átölelve néztünk kifelé az ablakon. Amikor felemelsz, amikor ringatsz. Amikor együtt néztük a sorozatainkat. Amikor együtt vásároltunk. Vagy amikor csak gyönyörködöm az arcodban. Mikor reggel te még alszol.

Annyira sajnálom hogy az apró gyönyöröknek már nem tudtunk örülni.

Bocsáss meg!

Egyik pillanatban még majdhogynem boldognak érzem magam, mert arra gondolok de jó lehet ha megint, a másikban meg bőgök, hogy hogy tehetted ezt és ezt.
És egyfolytában várom hogy jelentkezz. Állandóan olyanokat képzelgek, hogy esetleg ott vársz valahol. Muunkahely előtt, vagy egy megállóban.
Nevetséges vagyok.

Most sem vagy otthon. Miért? Mindig Adrival vagy...csak szórakozol és jól érzed magad!
 

Este fél 8 van, ma még nem írtam semmit. Annyira rossz, hogy "beszélni" sem akartam róla.

Letiltattam ma a családbarát kedvezményt. Nem tudtam szóljak-e előtte vagy sem. De mivel megígértem hogy nem kereslek.. Nagyon nehéz volt. Már tegnap is erősen gondolkodtam hogy bemenjek-e egy boltba..de nem ment.  Gondolkodtam vajon hogy fog esni, egyáltalán hordod magaddal, ki van-e kapcsolva a telefon és észere sem veszed...? De igazából már korábban is volt erről szó. És haragudtam, haragszom is rád..Igen. Ez megint részben lehet hogy önző bántás volt. Szégyellem, de nem tudok mit tenni vele. Valahogy muszáj "feldolgoznom". Ez is baj. Hogy mindig vissza bántunk. Gondolom ez is már azért van így mert túl sok lett. De ezek sosem fognak törlődni.

Sokszor eszembe jut a Szex és NewYork filmből amikor Miranda és Steve két hétig nem találkoznak, ez idő alatt mindegyik eldöntheti magában hogy akarja-e teljesen előlről kezdeni, lemondva a sérelmeiktről újrakezdeni a kapcsolatot. És a hídon összefutnak és boldogan élnek.
Hát én is ilyesmiről álmodtam. De valljuk be, túl hollywoodi..

Közben meg valahogy bennem van az, hogy annyira szeretnék veled lakni.
Féltelek is. Nem tudom mi van veled, nem törtnt-e a bajod. Élsz-e még. Mindig ha kicsit több ideig nem jelentkezel, mindig ez jut eszembe.
Nagyon féltelek és szörnyen hiányzol.

Fáj a pocim. Jó lenne ha itt lennél és törődnél velem. Azt hiszem jobb ha le is fekszem, úgysem fogok tudni így sokat aludni. Te meg nem beszélsz velem.
Jó éjszakát!
 

Jobb lett volna ha nem írsz nekem MSNen tegnap. Megint csak felidegesített, hogy 10 percenként válaszoltál. És őszinte és segítőkész voltam, te meg zárkózott és közömbös.
Rájöttem hogy nem tudok ígérni én sem. Mert ha úgy döntenél hogy kellek, csak akkor működne, ha megnyílnál, közvetlen lennél, megosztanád velem a gondolataidat. De még akkor is ugyan úgy baszna az ideg az új társaságod miatt…Atis és Adrienn.
Nem tudom hogy tudod eldönteni így hogy mit akarsz. Pláne nem hogy minek keresel ha pont ezt nem akartad és ezért szakítottál.
 
Annyira mérges vagyok most. Nagyon dühös. Olyan hülye vagyok hogy még most is próbálok segíteni. Veled akarok lenni…Állandóan megalázkodom. Tök hülye vagyok!
És az a baj, hogy tudom, hogy ha nem tenném ezt, akkor tudomásul vennéd hogy haragszom és nem erőlködnél hogy vissza szerezz vagy akár hasonló.
 
Egész nap tök ideg vagyok, szét tudnék verni mindent. Manó is nagyon hiányzik és te is. Én hülye megint elkövettem azt amit anno, csak most mással. Magamra fújtam Kylie Sweet Darlingját.. Tiszta hülye vagyok! De ezt már mondtam!
Amúgy sztem ennek jobb illata van mint a Beatnek. Erőteljesebb. Cicásabb. -.-
 
Oké. Felfogom hogy mért volt két éned. Az egyik szeret, a másik aki bánt az akkor jön elő, ha eszedbe jut, hogy nem tudsz bízni bennem. De a szeret-éned sokkal aranyosabb volt mostanában mint előtte. Mitől?
És ha ez pozitívan változott akkor hogy lehet ekkora ellentmondás? Tudom azt írtam megértettem. De valahol értem is meg nem is. Bár lehet ezt így te sem tudod megmondani.

Vettem zoknit, feketét. De csak 3 volt.

Anyu meg hozott csokis-gombócokat. Két üveggel...

A fogam meg megint lukas, megyek majd Rubányihoz. (A fogkőtlenítés óta egyfolytában) Persze ezekről megint csak te jutsz eszembe.

https://www.youtube.com/watch?v=6Wk0D1OHCu4

Meghalok.
Megölsz!

Annyira dühít hogy meglehet most is Adriennel vagy. És jól érzed magad! Miközben szenvedek. Lehet hogy önzőség ez, de hogy tehetsz ilyet velem? Mindig mások fontosak.
Én ezt nem bírom! Nem bírom!

Ha ennyit fogok bőgni miattad, meg folgak gyűlölni. De lehet hogy csak szeretnélek.

Iszonyatosan féltékeny vagyok. És ezt te érted el azzal, hogy nem szólsz és itt alszol ott alszol...Hát köszönöm szépen!
Baszd meg Adriennt! Ez a véleményem jelenleg! BASZD MEG!

Nekem nem fog menni sosem, amíg nem érzem hogy én vagyok a legfontosabb és hogy mindig boldoggá teszlek, csak azzal a tudattal is, hogy vagyok neked. Amíg a játék vagy más jobban lefoglal és azzal akarsz lenni. Helyettem.
Tudom hogy ez neked börtön. Pont ezért nem megy. És ezekről úgy sem akarnál és tudnál lemondani, nálam viszont betelítetted a poharat.

Annyira hiányzoool! Megszakad a szívem minden percben! Függő vagyok és nem lehet csak így elvenni tőlem!
 

 Te kitörölted a blogodból azokat a bejegyzéseket amiket akkor ítál amikor kinnt voltam Olaszországban???? Nekem azok kellenek!

https://www.youtube.com/watch?v=Kfjj8BOebMM&feature=related

Csináltam fahéjas tejet :) (persze nem is mosolygok, sőt. Csak...)
Persze most is sokkal szarabb mint a tiéd. Azt írtad sms-ben hogy nem vagy jól. Így hát úgy csinálnék neked is egyet!

Nagyon hiányzol. Szörnyen. Te már bennem vagy és olyan mintha ki akarnák szakítani a részemet. Nem két külön ember vagyunk.

Ma névnapomra uncsitesómtól egy cserepes liliomot kaptam..."Szeress ha mersz.."
Mindig is akartam neked venni, ezzel a kísérő szöveggel. És jól elképzeltem hogy egy heves csókot kapok válaszul.
Mindenről eszembe jutsz. Bár ez mindig is így volt, de most mindig fáj.
 

Áááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá

Nem bírok arra gondolni hogy nem vagy. Abba bele halok, megszakad a szívem. Te vagy a legfontosabb a világon. Az életem értelme. Öröme. Úgy akarom azt a Cicát...!

Azt hiszem ide fogok írni. Mintha neked mesélném el. Így olyan mintha elmondanám valakinek és nem gyűlik bennem.

Mivel is kezdhetném. Már most itt ülök könnyes szemmel. És belül tompa fájdalmat és ürességet érzek. Elhagytál. Megint. A legrosszabb hogy tele voltam tervekkel. Itt a nyár és már 1 éve el akartunk menni nyaralni. Annyira vágytam rá. Annyira sokat vártam tőle.

Nem értem így visszagondolva, hogy amikor tegnap felhívtalak, te kérdezgetted, hogy szakítani akarok? Végül te szakítottál. Ebből nem arra következtetek, hogy tervedben lett volna. Mégis úgy tetted ezt meg...mint akit meg sem érint. Vissza tudtál menni a többiekhez és játszani magadat. Sajnálom hogy kellemetlen helyzetbe hoztalak Attis előtt. De azt kicsivel jobban, hogy fontosabb hogy ne tudja meg rólad, mint én. Nem tudom hogy hogy csinálod, vagy miért. Ennyi erőd van? Ehhez van, rám viszont már nincs. Elfogyott.

Nem tudom most hogyan álljak a dologhoz. Reménykedjek vagy próbáljalak elengedni. Fáj hogy másodszorra is elengedtél, hogy haramadszorra hozol olyan helyzetbe, hogy ne tudjam várjak vagy se. És nem tudom ha sikerülne eldöntened, hogy akarsz engem, attól mi változna. Az alapvető problémák úgy is megmaradnának. Az, hogy különbözőek vagyunk.
Tudom hogy nem akartad, de annyira rossz, hogy én hittem hogy menni fog, ha megpróbálod, megpróbáljuk. Hogy jobban szeretlek mint valamivel korábban. Megint nagyon fontos lettél és tisztellek. És most..

A legrosszabb hogy én nem tudlak kiverni a fejemből. Engem nem kapcsol úgy ki semmi, mint téged a wow. Még aludni sem tudok. Nem tudok elaludni és állandóan felébredek. Idáig napi 14 órában gondoltam rád, de mostantól napi 24et.
24et, mert megint veled álmodtam..
A szituáció nagyjából a valóságnak megfelelő volt. Volt egy nagyobb csapat, ott voltál Adrival, én Anitával. És nem voltunk együtt. Én akartam, de te nem. És nem tehettem semmit, muszáj volt hallgatnom, ami annyira nem megy! Valaki beszólt nekem valamit, mire én felhördültem és neki estem, ettől persze te csak mérgesebb lettél rám. Nem bírom magamban tartani a dolgokat. Szóval a lényeg, hogy te Adrival voltál, és ez eleve fájt. Ráadásul együtt gitároztatok. És annyira akartam tudni gitáron játszni.. Aztán este lett és valami hülye módon Anita és te elkezdtetek engem lerajzolni, Adrienn meg figyelte ahogy rajzolsz. Én meg örültem hogy végre rajzolsz. Annyira jó érzés volt ez a tudat.

Tudod nem megy ez nekem. Adriennel nem megy. Ahányszor vele vagy, vagy jobban, többet beszélsz, úgy érzem mintha megaláznál. Mert megalázó volt amikor haza kísértük. No meg nem hittél nekem amikor azt mondtam hogy akar tőled valamit. Aztán az sem érdekelt amikor kiderült hogy igen.
Annyi mindent ígértél vele kapcsolatban és semmit sem tartottál be.
Tegnap is legszívesebben neki estem volna, csak arra vártam hogy egyetlen okot adjon rá! Helyette a WCt vertem szét.
Gyűlölöm Adriennt! Gyűlölöm! És kurvára haragszom hogy ezt nem fogod fel! Egyszerűen nem bízom benne. Mert neki nem szent semmi. Annyi mindent ígértél...

Nagyon nagyot csalótam. És közben annyira szeretlek!

Olyan vagy nekem mintha tényleg egy kisgyerek lennék és te lennél az anyukám. Te egyszerre vagy az, aki mellett a világon a legbiztonságosabban érzem magam és aki mindig lelök a szikláról. Te vagy az egyetlen aki ismer és törődik velem. És akire szükségem van.
Nagyon nagy szeretetet kaptam tőled. Olyat, amiről nem is tudtam. Mondjuk amikor rosszul vagyok és te végig ápolsz, simogatsz. És úgy megnyitottál, hogy már mások előtt sem tudok olyan zárt lenni. Más előtt is képes vagyok elbőgni már magam. Nem hittem azt sem hogy tudok így szeretni. Hogy a szerelem mindennél fontosabb. És lehet hogy mégsem az. Nem mindenkinek.
 

május 21

Gyűlöllek. Leginkább azért mert nem tudlak.

Mindig ha mérges vagyok rád, legkésőbb kb másnapra elmúlik. Mindig csak az lebeg végül a szemem előtt, hogy de van egy másik jó oldalad is, amikor jó veled és hogy mennyire szeretlek.

De már elég. Megőrülök, vagy inkább már megőrültem melletted. Besokalltam.

Jó lenne ha tudnád hogy mit akarsz. Akarsz-e engem.

Mondtam már, hogy rettegek attól, hogy sosem leszek elég jó. Nos. nem is leszek. Idáig se lettem az, nem is leszek. Sosem fog működni. Mindig attól fogok rettegni hogy nem vagyok elég jó, hogy valamivel leordítasz, akkor is, amikor azt hiszem hogy minden rendben van, és te le is fogsz.

Ettől nekem gátlásaim vannak, nem tudom elengedni magam, neked meg alapból rossz hogy nem az vagyok akit akarsz. (Persze ilyen formán ez oda vissza igaz.)

Ez nem csak szellemileg hat ki ránk, de szexuálisan is. És így az sem fog sikerülni soha. Egyikünk sem kívánja a másikat, kb soha sem volt szenvedély mióta megint összejöttünk. Csak ritkán. Egyrészt ezért, meg mert belefáradtál a sikertelenségbe, ill. én is, és igen, a külsőd miatt is kevésbé. Megalázónak élem meg azt is, hogy anno Adrival hogyan szexeltetek. Persze tudom hogy ehhez semmi közöm, és hülyeség más szemszögből.

Arra kellett rájönnöm, hogy sosem bíztam benned és nem is fogok tudni. Így biztos nem. Félek attól hogy elhagysz. Olyasmi ez mint Helena és Dilen.

Mondtad, hogy sosem küzdöttem érted. De te értem?

Mondtad hogy nem megyünk sehova, nem csinálunk semmit. Mondtam hogy menjünk el a Halászbástyára, Aréna plázába arra a hó-izére, hajózni, ide vagy oda. Sosem megyünk sehova.

Mondtad hogy mért nem vagyok az aki régen, miért nem tervezek már meg semmit. Mert kiölted belőlem. Egyszerűen semmire nem szoktál reagálni és hiába kérdezem meg háromszor ugyanazt, hogy menjünk-e ide vagy csináljuk-e azt, ha nem érdekel és nem is válaszolsz rá.

Mondtad azt is, hogy nem vonlak be a lakás ügybe. Már bevontalak, mégsem reagálsz rájuk, még csak meg sem nézed. Nem kifogás hogy nincs időd rá. Egyszerűen nem érdekel. És hogyan tervezzek veled közösen lakást, amikor egy nyaralást nem merek megszervezni, mert kitudja, hogy együtt leszünk-e??? Ugyan ez volt tavaly és idén is. Mióta ismerlek ez van. Minden egyes nap ott van a tudat, hogy vajon lesz-e ma valami, amiért összeveszünk, amiért esetleg szakítanánk?

Tudnod kell, hogy egy éve meg akartam kérni a kezed. Amikor szó volt róla, hogy esetleg eljönnél velem Olaszországba. Velencében akartam megkérni egy kis hídon. Annának is elmondtam ezt még előtte.

De azt is tudnod kell, hogy amikor újra összejöttünk, kb imádkoztam hogy beléd szeressek. Nem tudom miért akartam, ragaszkodtam ehhez, hozzád. Talán annyi a magyarázat, hogy valami iszonyatosan vonz hozzád. Nem tudom mi.

Furcsa, hogy régen ha fél méterre álltam tőled, éreztem a bőröd melegségét, hevesebben vert a szívem, éreztem az illatodat. Most ebből semmi sincs. De nagyon szeretlek. Csak máshogy. Ez sokkal kevésbé izgalmas és csodálatos - meglehet, de ezt sem adnám oda semmi másért.

Próbáltam jobb lenni. De ez nagyon kiakaszt, hogy semmibe veszel, vagy inkább szarba. Ez, hogy ha tegnap nem kereslek, nem beszélünk. Ez még hagyján, de nem szólsz hogy melyik földrészen vagy, vagyis hogy lementél Egerbe. És mi van ha történik veled valami? És én azt se tudom merre vagy!

Ezerszer kértelek én is már ilyenekre. Hogy ezekre figyelj oda. Nem is értem és nem fogom hogy neked ez miért nem alap.

Sosem fogunk hasonlítani egymásra. Sosem fogunk jól meglenni. Mi csak vonzzuk egymást és szeretjük, de nem tudunk együtt lenni.

De azt is elmondom, hogy ezek ellenére mégis megint veled képzeltem el a lakást. Hogy együtt élünk ketten és ott a kutya.

Túl sokat bántottuk már a másikat.  Sztem egyikünk sem tud megbocsátani. Akarok se tudok a lelkem mélyén. Hiába szeretném. Ezért nem bízom benned. Nem azért mert nem akarok.

Nem akarlak elveszíteni, de úgy gondolom nincs más. Ennek nincs értelme, csak még hónapokig, évekig ez lenne.

Már miközben ezt írom is úgy gondolom, amit már írtam. Hogy már nem is haragszom úgy és csak az számít hogy szeretlek. De nem! Tudom hogy megint még ma vagy holnap megint felidegesítesz, vagy/és én  téged.

Nem akarlak elveszíteni, de el kell. Bele halok ebbe.  A veled létbe is és az elhagyásba.

Nem akarom hogy bánts!

Én nem tudom mi az a lelki társ. Még nem találkoztam vele. De nem gondolom hogy a páromnak kéne annak lennie.
És hogy hány életem párja van? Mindenki akivel kapcsolatba kerülsz az életed része lesz..
Hogy hány nagy van? Biztos vagyok benne hogy nem egy. Csak kérdés hogy hányadiknál "állsz meg". Ez tõled, tõletek függ.
És ha találsz is olyat, lehet hogy te nem vagy neki.
A válasz, vagy a fontos szerintem az, hogy hány van, aki megváltoztatja az életed. Érzelmileg. Hány van, akivel le tudnád, illetve inkább le akarnád élni az életed. Amikor úgy gondolkodsz már mellette, hogy vele öregszel meg..és ez boldoggá tesz. Ez a szerelem. Õ a társ.

Szerettem volna beszélni veled.
Arról hogy szeretném ha hiányoznék. Mert te hiányzol.
És nem értem miért mondtad nekem ezt. Hogy miért nem hiányzom. Hiszen szeretsz. Ezt tudom jól.
 
Mondtad hogy sosem küzdöttem érted. Ez talán így van. Bár amikor Adriennel először szakítottál, akkor próbálkoztam. Akkor akartam tenni azért, hogy velem legyél.
De én sem mondhatom azt hogy te küzdöttél volna értem. Egyszer se.
Pedig én is nő vagyok és tetszik, jól esik ha küzdenek értem.
Valami nagyon hiányzik. Az hogy meghódíts. Azok a megjegyzések, a vibrálás. Pedig ettől lesz izgalmas, ettől lesz reggelente mosoly az arcunkon. Nem attól a tudattól, hogy van vki, aki ott van, aki elérhető, de amúgy egy lagymatag valami.
Ha szeretnénk újra együtt lenni, akkor változni kell. Mindkettőnknek. Szabályok kellenek, akarás, türelem, energia, bizalom.
Nagyon sokat kell tennünk ha akarjuk. Választani kell melyik a fontosabb. A feláldozott energia vagy mi.
Új lappal kell kezdeni, mert a régi már tele van írva. Talán csak egyetlen egy sor fér rá, de az is már olvashatatlan lenne.
Nem lehet úgy folytatni, hogy megint olyat mondjunk a másiknak, hogy már megint ilyen vagy olyan vagy. Vagy tudod jól hogy..
Nem tudom most mit kéne. Többször találkozni, hogy megtudjuk mit szeretnénk a másikkal, mit érzünk felé vagy egy ideig nem találkozni, nem beszélni, hogy eldöntsük magunkban, hogy hiányzik-e a másik léte.
Ezeket kéne megbeszélnünk.
Hogy tudjuk min kell töprengenünk, hogy tudjuk milyen irányba akarunk mozogni. Hogy mit várjunk a másiktól.
 
 
Amúgy tök szar hogy már nem laksz újpesten. Minden reggel, vagy este haza felé eszembe jut, hogy itt meg itt vártuk egymást, találkoztunk…és már nem lesz ilyen. Nem megyünk együtt munkába. Nem várlak a nyugatinál. Nem hőbörögsz hogy sosem veszlek észre.
Nem szerzünk már a központban Metropolt, nem késsük le a buszokat az Árpád-kórháznál.
Közben meg elképzelem azt is, hogy milyen jó lenne nálatok Turán. Süt a nap, meleg van. A kert zöld, Keti és Manó, meg a cicák ott pörögnek a lábunk körül. Nyugalom van és érzem a tavaszt az orromban, a napot a arcomon, néha a szelet is. Mint amikor kifeküdtünk napozni tavaly tavasszal. Csak ketten voltnuk.
 
Találtam egy régi msn beszélgetést szerdán. Át akartam küldeni, csak miután mondtad hogy Adrival beszélgettél mérges lettem. Tényleg nem értem már miért. Egyszer nem zavar, máskor meg igen. Közben meg tudom hogy te nem akarsz tőle semmit. Nem értem miért. Csak arra tudok gondolni, hogy a ő érzései miatt. Meg hogy őt nem érdekelte hogy te mással vagy. Benne nem bízom.
 
A viccelődés. Több vicc.
Mint pl a sajtgolyók a BKVn. Milyen neveket is adtunk végül? Volt az, aki helyre megy (tétre, befutóra), van aki meg a leszállásra.

Szakítottunk.
Szeretem.
Hiányzik.
Nagyon!

Sokat veszekedtünk, eltérőek vagyunk. Már egyre inkább idegesítettük egymást.
Mégis: meghalok nélküle. Nem akarom elveszíteni, bár már lehet rég elveszítettem.
Nem tudok, nem akarok nélküle élni. Félek egyedül. Egy ilyen kis Nyuszinak hatalmas ez a világ egyes egyedül. Azt hiszem rajta kívül senkit sem érdekelek. Ő volt az első akivel megosztottam a dolgokat, legyen az kicsi vagy nagy. Ő vigyázott rám ha bajom volt. Mindezt úgy, mint soha senki. Talán senki mástól nem fogok ennyi szeretetet, törődést kapni.

És én mit adtam Neki? Ha rosszul volt, pátyolgattam én is, simogattam. De nem mindig.
Kérdezgettem minden nap.
Nem figyeltem rá eléggé. Nem segítettem Neki eleget. Talán lehet azt mondani: magára hagytam?.
Fáj.
Nem akarom bántani. Soha sem akartam, mégis már olyan rég óta folyamatosan bántjuk egymást. Miért? Miért nem lehet változtatni? Miért nem lehet hogy jó legyen, hogy működjön?
Miért nem tudom már úgy becsülni? Valami elveszett. És nem akar vissza jönni. Talán sosem fog?
Belepusztulok ha/hogy megint el kell engednem.

Szeretnék hozzá bújni és a karjaiban sírni. Érezni őt. Érezni.

Vérzik a szívem, hulló cseppjei vörösre festik az utcát,
keserű kín marja szét lelkem legmélyebb bugyrát.

Nyár után, ősz helyett tél jött.
Nem takarja el aranyló avar a multat, a feledés homályába veszejtve azt.
Tél van. Hideg, jeges tél. A levelek helyett vörös hópihék hullanak alá.

Vérzik a szívem, hulló cseppjei vörösre festik az utcát,
hiába, lám semmi sem feledteti már el a múltat.

Lesz-e még nyár a megfáradt tél után?
Lesz-e, hogy két karommal szorosan ölellek át?
Mondd, lesz-e, hogy azt érzed amit én?

Vérzik a szívem, hulló csepjei vőrősre festik az arcod.
Igen. Itt vagyok, csak engedj újra közel magadhoz!

15-21-ig Szemesen voltunk Ágival. Ő már pénteken lement szüleivel, s úgy volt, hogy azok hétfőn elmennek, de még a szomszédaikat is lehívták. Szóval egész héten jövés-menés volt.

Az járt a fejemben, hogy egy éve, amikor lennt voltunk Ágival, akkor kezdtem el SMSezni Mollyval... :( Annyira írtam volna neki... De nem lenne értelme, sőt...
Elszomorít, hogy azt az időszakot már nem hozhatom vissza. S rettegek az augusztus 20-tól is... Előttem van, ahogy a Duna-parton a tömegben előszőr fogtam meg a kezét, ami izzadt volt :). Amikor megálltunk a tüzijáték kezdetekor, majd 2 percen belül a kezdődő vihar miatt bemenekültünk a hotelbe. Előttem az erdélyi srác, aki a Nike-os Run-os szilikon karkötőmről kérdezgetett, s akire féltékeny lett Niki. S előttem az az utcasarok, s a kukások a rikító mellényükben, ahol később a tömegből kiválva megálltunk, ahol átkaroltuk egymás derekát, s ahol az első csókot kaptam.
Majd a Deákon sok-sok másikat...amikre később visszagondolva még hónapokig görcsbe rándult a gyomrom...
Ez mind elmúlt.
S el kéne engednem.
De képtelen vagyok teljesen...
Annyira akarnám hogy egyszer majd mi még...de nem tudom lenne-e értelme, máshogy alakulna-e mint rég.
Nem akarom hogy megint bántson, s azt sem akarom hogy boldogtalan legyen.