Az életem.

Szerettem volna beszélni veled.
Arról hogy szeretném ha hiányoznék. Mert te hiányzol.
És nem értem miért mondtad nekem ezt. Hogy miért nem hiányzom. Hiszen szeretsz. Ezt tudom jól.
 
Mondtad hogy sosem küzdöttem érted. Ez talán így van. Bár amikor Adriennel először szakítottál, akkor próbálkoztam. Akkor akartam tenni azért, hogy velem legyél.
De én sem mondhatom azt hogy te küzdöttél volna értem. Egyszer se.
Pedig én is nő vagyok és tetszik, jól esik ha küzdenek értem.
Valami nagyon hiányzik. Az hogy meghódíts. Azok a megjegyzések, a vibrálás. Pedig ettől lesz izgalmas, ettől lesz reggelente mosoly az arcunkon. Nem attól a tudattól, hogy van vki, aki ott van, aki elérhető, de amúgy egy lagymatag valami.
Ha szeretnénk újra együtt lenni, akkor változni kell. Mindkettőnknek. Szabályok kellenek, akarás, türelem, energia, bizalom.
Nagyon sokat kell tennünk ha akarjuk. Választani kell melyik a fontosabb. A feláldozott energia vagy mi.
Új lappal kell kezdeni, mert a régi már tele van írva. Talán csak egyetlen egy sor fér rá, de az is már olvashatatlan lenne.
Nem lehet úgy folytatni, hogy megint olyat mondjunk a másiknak, hogy már megint ilyen vagy olyan vagy. Vagy tudod jól hogy..
Nem tudom most mit kéne. Többször találkozni, hogy megtudjuk mit szeretnénk a másikkal, mit érzünk felé vagy egy ideig nem találkozni, nem beszélni, hogy eldöntsük magunkban, hogy hiányzik-e a másik léte.
Ezeket kéne megbeszélnünk.
Hogy tudjuk min kell töprengenünk, hogy tudjuk milyen irányba akarunk mozogni. Hogy mit várjunk a másiktól.
 
 
Amúgy tök szar hogy már nem laksz újpesten. Minden reggel, vagy este haza felé eszembe jut, hogy itt meg itt vártuk egymást, találkoztunk…és már nem lesz ilyen. Nem megyünk együtt munkába. Nem várlak a nyugatinál. Nem hőbörögsz hogy sosem veszlek észre.
Nem szerzünk már a központban Metropolt, nem késsük le a buszokat az Árpád-kórháznál.
Közben meg elképzelem azt is, hogy milyen jó lenne nálatok Turán. Süt a nap, meleg van. A kert zöld, Keti és Manó, meg a cicák ott pörögnek a lábunk körül. Nyugalom van és érzem a tavaszt az orromban, a napot a arcomon, néha a szelet is. Mint amikor kifeküdtünk napozni tavaly tavasszal. Csak ketten voltnuk.
 
Találtam egy régi msn beszélgetést szerdán. Át akartam küldeni, csak miután mondtad hogy Adrival beszélgettél mérges lettem. Tényleg nem értem már miért. Egyszer nem zavar, máskor meg igen. Közben meg tudom hogy te nem akarsz tőle semmit. Nem értem miért. Csak arra tudok gondolni, hogy a ő érzései miatt. Meg hogy őt nem érdekelte hogy te mással vagy. Benne nem bízom.
 
A viccelődés. Több vicc.
Mint pl a sajtgolyók a BKVn. Milyen neveket is adtunk végül? Volt az, aki helyre megy (tétre, befutóra), van aki meg a leszállásra.