Annyira gyenge vagyok megint. Nem bírom ki hogy ne írjak neked! Annyira szeretnék.
Kérlek jelentkezz!
Meg kellett adni a lehetséges szabadságaimat. Annyira szar! Én veled akarok nyaralni! És nem mondtam le a nyaralást!
Szeretlek cseszd meg! Mért jó ez így neked? Így honnan látod hogy velem akarod-e leélni az életedet?
Megpusztulok. Állandóan szétvernék mindent és bőgnék.
Ákos megy a rádióban. Ezer éve keresem az utam…
https://www.youtube.com/watch?v=90ErSsR6-kw
Te vagy az ŐrAngyalom. Csak te vigyázol rám.
https://www.youtube.com/watch?v=vvjWPNIb-gI
https://www.youtube.com/watch?v=RaHgxfZZEm4&NR=1
https://www.youtube.com/watch?v=YMN0yRN63_4&feature=related
Furcsa. Eltanakodtam hogy mennyire csak a rossz volt bennünk. Pedig így most visszagondolva annyi szép emlék jut eszembe. Hogy mennyire jó volt az albérletbe együtt lakni. Együtt haza menni. Együtt főzni, vásárolni IKEAba, aludni, és amit a legjobban szeretek veled, ami annyira intim és gyönyörű: az együtt fürdés.
A busz-utak, a "nyaralás", a Puskás, a szív amit nekem csináltál, amikor lementem hozzád Valentín-napkor. Amikor kinnt játszottunk az állatokkal. Amikor egymást átölelve néztünk kifelé az ablakon. Amikor felemelsz, amikor ringatsz. Amikor együtt néztük a sorozatainkat. Amikor együtt vásároltunk. Vagy amikor csak gyönyörködöm az arcodban. Mikor reggel te még alszol.
Annyira sajnálom hogy az apró gyönyöröknek már nem tudtunk örülni.
Bocsáss meg!
Egyik pillanatban még majdhogynem boldognak érzem magam, mert arra gondolok de jó lehet ha megint, a másikban meg bőgök, hogy hogy tehetted ezt és ezt.
És egyfolytában várom hogy jelentkezz. Állandóan olyanokat képzelgek, hogy esetleg ott vársz valahol. Muunkahely előtt, vagy egy megállóban.
Nevetséges vagyok.
Most sem vagy otthon. Miért? Mindig Adrival vagy...csak szórakozol és jól érzed magad!
