Este fél 8 van, ma még nem írtam semmit. Annyira rossz, hogy "beszélni" sem akartam róla.
Letiltattam ma a családbarát kedvezményt. Nem tudtam szóljak-e előtte vagy sem. De mivel megígértem hogy nem kereslek.. Nagyon nehéz volt. Már tegnap is erősen gondolkodtam hogy bemenjek-e egy boltba..de nem ment. Gondolkodtam vajon hogy fog esni, egyáltalán hordod magaddal, ki van-e kapcsolva a telefon és észere sem veszed...? De igazából már korábban is volt erről szó. És haragudtam, haragszom is rád..Igen. Ez megint részben lehet hogy önző bántás volt. Szégyellem, de nem tudok mit tenni vele. Valahogy muszáj "feldolgoznom". Ez is baj. Hogy mindig vissza bántunk. Gondolom ez is már azért van így mert túl sok lett. De ezek sosem fognak törlődni.
Sokszor eszembe jut a Szex és NewYork filmből amikor Miranda és Steve két hétig nem találkoznak, ez idő alatt mindegyik eldöntheti magában hogy akarja-e teljesen előlről kezdeni, lemondva a sérelmeiktről újrakezdeni a kapcsolatot. És a hídon összefutnak és boldogan élnek.
Hát én is ilyesmiről álmodtam. De valljuk be, túl hollywoodi..
Közben meg valahogy bennem van az, hogy annyira szeretnék veled lakni.
Féltelek is. Nem tudom mi van veled, nem törtnt-e a bajod. Élsz-e még. Mindig ha kicsit több ideig nem jelentkezel, mindig ez jut eszembe.
Nagyon féltelek és szörnyen hiányzol.
Fáj a pocim. Jó lenne ha itt lennél és törődnél velem. Azt hiszem jobb ha le is fekszem, úgysem fogok tudni így sokat aludni. Te meg nem beszélsz velem.
Jó éjszakát!
