Vérzik a szívem, hulló cseppjei vörösre festik az utcát,
keserű kín marja szét lelkem legmélyebb bugyrát.
Nyár után, ősz helyett tél jött.
Nem takarja el aranyló avar a multat, a feledés homályába veszejtve azt.
Tél van. Hideg, jeges tél. A levelek helyett vörös hópihék hullanak alá.
Vérzik a szívem, hulló cseppjei vörösre festik az utcát,
hiába, lám semmi sem feledteti már el a múltat.
Lesz-e még nyár a megfáradt tél után?
Lesz-e, hogy két karommal szorosan ölellek át?
Mondd, lesz-e, hogy azt érzed amit én?
Vérzik a szívem, hulló csepjei vőrősre festik az arcod.
Igen. Itt vagyok, csak engedj újra közel magadhoz!
